Segítség! Kibernetika!

Sokan meghökkentőnek, érthetetlennek találják a modern művészeteket. Való igaz, a művészet nemcsak eszközeiben és kifejezésmódjában, de tartalmában is sokat változott a 20-21. század folyamán. Nicolas Schöffer ennek velejét úgy fogalmazta meg, hogy „régi művészettel nem lehet új társadalmat csinálni”.
A tudomány és a technika hihetetlen fejlődése, a sohasem látott mértékű háborúk, az átrendeződő gazdasági-társadalmi viszonyok sok millió ember életét alakították át néhány röpke évtized alatt. Mindez hatással volt a művészekre is, akik új, sokszor szokatlan utakat keresve reagáltak a gyorsan változó világra.

A 20. században felvetett művészeti kérdések között meghatározó jelentőségű volt a modern térszemlélet, azaz a tér-idő, a művészet és a tudomány, valamint a művészet és a befogadó problémaköre.

Nicolas Schöffert a kinetikus művészet meghatározó alakjai közé soroljuk, és a kibernetikus szobrászat megteremtőjeként tartjuk számon. Ahhoz, hogy a kiállításba lépve követni tudjuk alkotói gondolkodását, e két fontos kifejezéssel érdemes megismernünk.

A KINETIKA kifejezés a görög kineo (mozog, mozgat) szóból ered. Az irányzat legfontosabb jellemzője, hogy a művészet történetén végigvonuló mozgásillúziót valódi mozgással váltja fel. A kinetikus művészeti alkotások lényege a dinamikus mozgás, az átalakulás. A levegő, az érintés, a hő által – vagy Schöffernél a gépi meghajtásból – létrehozott mozgásból születik a mű, amelyeket gyakran különféle hang- és fényeffektusokkal egészítenek ki.
Tágabb értelemben ehhez az irányzathoz tartoznak a látszólagos, virtuális mozgást előidéző alkotások is, melyek az optikai hatásokra, illúzióra építenek (például Victor Vasarely op-art művészete).

A KIBERNETIKA komplex szerkezetek és rendszerek vezérlésével és szabályozásával kapcsolatos matematikai-logikai törvényszerűségeket feltáró tudomány. A kibernetikát Norbert Wiener matematikus „találta fel” 1946-ban. Olyan rendszereket vizsgált, amelyek a külvilággal való kölcsönhatás során változnak, képesek reagálni a környezetük változásaira. Ennek feltételeként pedig észlelik a külvilág hatásait, vagyis információt tudnak felvenni és feldolgozni.
Tágabb értelemben olyan programozott művekről van szó, melyek viselkedése (azaz mozgása) interaktív: nem csupán „leketyeg” egy folyamat, hanem az alkotások kibernetikusan „válaszolnak” az embernek, intelligens párbeszéddel áttörik a határt művészet és a valóság között, valamint a gép és az ember között.
A kibernetika elméletével való találkozás döntő hatással volt Schöffer gondolkodására. E tudomány eredményeit elsőként használta fel a művészetben, majd az 1960-as években több európai kinetikus művész alkalmazta azokat, hogy a nézőt a mű aktív alakítójává, társalkotójává tegye.

Állandó kiállításunkban több kinetikus és részben kibernetikus alkotással is találkozhat.