Nicolas Schöffer
Nicolas Schöffer képzőművészeti munkássága rendkívül összetett. Eredendően új irányba fejlesztette művészetét. Amellett, hogy ő az egyik megteremtője az 1950-es években születő kinetikus művészet egyik ágának, a tér-, idő-, fénydinamizmusnak, ő hozta létre a kibernetikus szobrászatot. Egyaránt volt szobrász, festő, építész, várostervező, videoművész, számítógépes grafikus, egyetemi professzor, művészetteoretikus, és olyan kísérletező művész, aki mindig felelősséggel és újítási szándékkal figyelt a művészet társadalomban betöltött szerepére. Tudományos eredményeket is felhasználó konstrukciói méltán tették őt ismertté az egész világon. Alkotásai ma ott találhatók Európa és Amerika számos nagyvárosában.
Schöffer Miklós Kalocsán született 1912. szeptember 6-án, és az érettségiig itt is nevelkedett. Sokoldalúan művelt szülei támogatták művészi ambíciói megvalósulását, ám az egyetemi végzettségből nem engedtek. Édesapja nyomdokain haladva ezért elsőként a jogi kart végezte el. Saját véleménye szerint élete legdöntőbb stúdiuma a jog volt. E tanulmányok fejlesztették ki benne azt a komplex és konstruktív észjárást, amely nélkül a legkomplexebb, legkonstruktívabb munka, vagyis a művészet nem művelhető. Ezt követően beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi Istvánnál is tanult egy ideig.
Igen korán, 1936-ban, 24 évesen került Párizsba, ahol folytatta tanulmányait, és kezdetben festőként kereste a helyét a fény és a modern művészetek fővárosában. Érett munkáit látva alig hihető, hogy kezdetben expresszionista, majd szürrealista képeket festett. Mindeközben volt vasöntödei munkás, földműves, és éjjeliőr, hogy világos nappal dolgozhasson születő művein.
Alkotói munkássága 1947-től kezdett kiteljesedni. Elsőként konstruktivista jellegű térplasztikákat és reliefeket készített, ahol találkozott a tér és a mozgás összefüggő problematikájával. Ekkortól kezdett a térrel, úgynevezett térdinamikus konstrukciókkal foglalkozni, majd jöttek a fénydinamikus és az idődinamikus alkotások, melyek ötvözik a plasztikát a fénnyel, a mozgással, a hanggal, az idő múlásával.
| A tudomány és technika fejlettsége révén minden művészi elképzelését megvalósíthatta. Állította, életére legnagyobb hatással nem egy másik művész volt, hanem Norbert Wiener, a kibernetika feltalálója. A mozgó, világító, hangokat adó szobrokat és installációkat hol mérnökökkel, hol építészekkel, hol zeneszerzőkkel, hol táncosokkal közösen készítette. Úgy tartotta, a mai társadalomban az egyén egyre passzívabbá válik, legyen szó színházról, moziról, televízióról. Ezért olyan nagyszabású színpadi produkciót alkotott, melyben a közönség aktív és kreatív lehet, ahol a közönség maga alakítja a programot. |
|
Mindezeket pedig a művészete elméletét, eszmei alapjait bemutató tudományos előadások és könyvek sora követte.
1968-ban Schöffer Miklós már mozgó szobraiért kapta meg a Velencei Biennále nagydíját és lett világhírű, immár Nicolas Schöffer néven.
1982-ben beválasztották a Francia Akadémia Szépművészeti Tagozatába. Széleskörű munkásságát a francia állam a legrangosabb kitüntetésekkel, Becsületrenddel jutalmazta.
1976-ban tért haza először Kalocsára. 1980-ban itt, egykori szülőházában nyílt meg a Schöffer Múzeum, melynek alapját az a gazdag, az életmű minden periódusát felölelő anyag teremtette meg, melyet egy évvel korábban maga a művész adományozott szülővárosának. 1980-ban a Chronos 8 fénytorony terveit ajándékozta Kalocsa városának, melyet 1982-ben állítottak fel a buszpályaudvarnál.
Egy betegség következtében az idősödő Schöffer nem tudta többé használni a jobb kezét. Alkotó munkáját azonban nem hagyta abba. 1985-tól kezdődően olyan alkotásokkal kísérletezett, amelyeket bal kézzel is el tudott végezni. A korábban is alkalmazott grafikai eszközök mostantól egyedülivé váltak művészetében. A képzőművészet történetében igen korán Macintosh számítógépét is bevonta kutatásaiba. E szitanyomatok, kollázsok, számítógépes grafikák már a modern vizuális nyelvvel állnak rokonságban, mégis tökéletesen illeszkednek munkássága legfontosabb eredményeihez.
1992. január 8-án hunyt el Párizsban, montmartre-i műtermében.
